Nyerhetünk pár napot az szja-bevallással


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pünkösdnek hála, az adózók nyernek néhány napot a 2017-ről szóló szja-bevallással, amelynek benyújtási határideje idén május 22. – hívta fel a figyelmet a MAZARS. Fontos az is, hogy a tavalyi adóévre az adózók már nem kérhettek munkáltatói adómegállapítást, ám a NAV az eddigieknél szélesebb körben segíti az adófizetőket. Az eSZJA-rendszer bevezetésének egyértelmű vesztese a civil szféra: az 1%-os felajánlások összege már tavaly is 1 milliárd forinttal csökkent, a Mazars szakértői szerint idén várhatóan még kevesebben tesznek felajánlást.


2018 januárjában az adózók már nem kérhettek munkáltatói adómegállapítást, ugyanis az év elején életbe lépett módosítások megfosztották ettől a lehetőségtől az adóalanyokat. „Ez azonban várhatóan nem okoz majd problémát a munkavállalói oldalon, hiszen a NAV idén is elkészítette az adózók bevallási tervezetét a náluk lévő adatok alapján. Ráadásul már az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek és a mezőgazdasági őstermelőknek is segít az Adóhatóság, az ő részükre is készült tervezet” – emelte ki H. Nagy Dániel, a MAZARS adóigazgatója.

A MAZARS emlékeztet arra is, hogy az egyéni vállalkozóknak továbbra is maguknak kellett gondoskodniuk adóbevallásukról. Azoknak a magánszemélyeknek szintén lesz dolguk az adóbevallásukkal, akiknél költségelszámolás alkalmazható (például ilyen lehet az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem), vagy olyan bevételük volt, amilyenről az Adóhatóság nem feltétlenül szerzett tudomást.

„Klasszikusan ilyen a külföldről származó vagy az ingó és ingatlanvagyon eladásából származó jövedelem. Ha ilyen bevétele lenne valakinek, akkor kiegészíthetik tervezetüket papíron és elektronikus úton is. Ezt érdemes nagyon komolyan venni, mert a felelősséget a pontos adóbevallásért az adózó viseli” – hangsúlyozta H. Nagy Dániel.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

A bevallási tervezetet az Ügyfélkapu segítségével nézhetik meg az adózók, ha március 15-éig nem kérték a papíralapú postázást. Erre akkor is van lehetőségük, ha még nincs ügyfélkapus hozzáférésük, a regisztrációt utólag is megtehetik ugyanis.

Ha az adózó minden adatot helyesnek talál a tervezetben, akkor nincs is több dolga, hiszen a benyújtási határidő leteltével véglegessé válik az általa kapott tervezet. Azok, akik módosítanának a javaslaton, a NAV eSZJA portálján megtehetik ezt. Ugyanitt lehetőség van az 1%-os felajánlások megtételére is, de ez akár külön, postai úton is megtehető május 22-éig.

Érdemes az 1%-os nyilatkozatok lehetőségét külön észben tartani, mivel a felajánlások száma csökken. A NAV adatai alapján míg 2016-ban 8,5 milliárd forintot ajánlottak fel az adózók, addig 2017-ben már csak 7,5 milliárdot. Ez átlagosan 12%-os csökkenést jelent, de egyes népszerű alapítványok esetében a különbség megközelítette a 20%-ot is. „A statisztikák azt mutatják, hogy az eSZJA-rendszer bevezetésének egyértelmű vesztese a civil szféra: az egyszerűsítés hatására jóval kevesebben tesznek felajánlást, mint a korábbi években. Ennek hátterében az áll, hogy az eSZJA miatt az adózóknak kevésbé kell aktívnak lenniük a bevallás teljesítéséhez, azaz nem is találkoznak a felajánlás lehetőségével. Ha ugyanis nem módosítanak a NAV által kiajánlott tervezeten, az automatikusan bevallássá válik a felajánlás nélkül is. Az idei évben a munkáltatói adómegállapítás megszűnése várhatóan további kiesést okoz majd az 1%-os felajánlások terén, hiszen még többen élnek majd az eSZJA nyújtotta egyszerűsítéssel” – mondta H. Nagy Dániel.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.