12 millió forintra nőhet az áfamentesség határa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

8 millióról 12 millióra nőhet az alanyi áfamentesség határa – derült ki Varga Mihály nyilatkozatából.


Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában – mondta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter jelezte: a kormány már meg is kezdte az egyeztetést az Európai Bizottsággal a kérdésben, az összeghatár ilyen mértékű emeléséhez ugyanis az Európai Unió engedélyére is szükség van.

Emlékeztetett: az idén a kormány megkétszerezte a legkisebb vállalkozások adókedvezményét azzal, hogy az eddigi havi félmillió forint helyett már egymillió forintos bevételnél is lehet a kisadózók tételes adója alapján adózni, emellett kétmillió forinttal, évi 8 millió forintra emelte az alanyi mentesség határát az áfában. A két intézkedéssel a kisvállalkozások összességében több mint 24 milliárd forint közterhet spórolnak meg az idén – emelte ki a tárcavezető. 

„Itt azonban nem állunk meg, folytatjuk a könnyítéseket. Egységes, rendkívül egyszerű és a lehető legnagyobb megtakarítással járó adózást szeretnénk biztosítani a legkisebb vállalkozásoknak” – szögezte le Varga Mihály. 

 

Jelezte: több mint 605 ezer adózónak jelenthet könnyebbséget az, ha az alanyi áfamentesség jelenlegi 8 millió forintos felső határa 12 millió forintra nő. Az összeg megegyezik a kata bevételi határával, amellyel az unióban is példaértékű lehet a magyarországi kisvállalkozók minimális adó-adminisztrációja. Amennyiben ugyanis Brüsszel támogatja, a jövőben az évi 12 millió forintnál kisebb bevételt elérő vállalkozások mindössze évi egyetlen nyilatkozattal letudhatják bevallási, nyilvántartási kötelezettségüket. 

Tekintettel arra, hogy Magyarország csatlakozási szerződésében az alanyi áfamentesség maximális értékhatárát 8,8 millió forintban rögzítették, a kormány ennek emeléséről szóló derogációs kérelmet nyújtott be az Európai Bizottságnak. 

Varga Mihály elmondta: a kabinet nem kér többet az Európai Bizottságtól, csak annyit, amennyi más országnak is jár. Engedélyezték a magasabb értékhatárt Luxemburgnak, Lettországnak, Szlovéniának, Romániának és Olaszországnak is – sorolta, hozzátéve, hogy akár már 2019. január 1-jétől életbe léphet az új szabályozás.

Ha Brüsszel hozzájárul a magyar kormány kéréséhez, akkor az 25 milliárd forintos megtakarítást eredményez a kisvállalkozóknak, és azt, hogy az érintettek egy évben egyszer, 10-15 perc alatt letudhatják az adóhatósággal szembeni elszámolási kötelezettségüket -mondta a nemzetgazdasági miniszter.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.