Épületes adózás – napjaink és a közelmúlt furcsaságai (3. rész)
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az építéssel és lakhatással kapcsolatos adófajták kitalálásánál nem mindig működött a józan ész! Sok olyan adó volt a történelem folyamán, amelyek a hatalom bevezetett ugyan, de azt nem tudták beszedni az adó értelmezési problémái miatt, esetleg lázadás tört ki az adó ellen, sőt még háborút is eredményezett a rosszul tervezett adó. Ilyen eszement adókból gyűjtöttünk össze néhány érdekességet.
Az adóztatás alapelvei közé tartozik a méltányosság (igazságosság), az áttekinthetőség (világosság, transzparencia), a kényelmes teljesíthetőség (álljon rendelkezésre az adó fedezete), illetve az adóztatás költségtakarékossága (a beszedett adó lényegesen több legyen, mint amennyibe maga az adóztatás kerül, és ez minden adónemre teljesüljön). Ha ezeket az elveket megszegik, az súlyos következményekkel járhat az adózókra, de az adóztató hatalomra is.
Kunyhóadó-háború
Az ingatlanok mindig is célpontjai voltak az adózásnak, legyen az termőföld, erdő, nádas, vízfelület, lakás, vagy nem lakáscélú egyéb épület, építmény. Ennek oka lehet az, hogy az ingatlanok természetben megtalálhatóak, fellelhetőek, regisztrálhatóak; természetük, formájuk nem, vagy csak ritkán változik; általában jelentősebb értéket képviselnek; azonosítható a tulajdonos és/vagy a birtokos; az adó meg nem fizetése az ingatlan megterhelésével vagy akár elvesztésével is járhat (tehát az adó relatíve könnyen kikényszeríthető). Ez így volt több ezer éve, és így van manapság is.
Alkalmazták ezt az adófajtát a viktoriánus korban, a brit birodalomban is. Viszonylag könnyen működhetett az adózás a brit szigeteken, hiszen az adózásnak ott már ezeréves hagyománya volt, viszont a gyarmatbirodalomban ez sokkal nehezebben ment, különösen az afrikai gyarmatokon, ahol a bennszülöttek nem igazán értették ezeket a kötelezettségeket. Ettől még az angliai fiskálisok kivetették a lakhatást szolgáló építményekre az adót, praktikusan a kunyhókra (mivel az európai értelemben vett lakóépületek csak viszonylag ritkán fordultak elő). Nem vették figyelembe az adótárgy értékét (annak alacsony voltát), értékállóságát (annak hiányát), az adó összegének rendelkezésre állását (a bennszülöttek nem rendelkeztek az adó megfizetéséhez szükséges pénzeszközökkel), illetve azt, hogy olcsón beszedhetőnek kell lennie. Megállapítható, hogy az Adam Smith által 1766-ban felállított adóelvek mindegyikét megsértve vezettek be az adózást. A következmények nem maradtak el! (Megjegyzem, az adóztató hatalom sajátos logikája érvényesül abban, hogy az észérveket sem nagyon veszik figyelembe – ld. példaként a magyar internetadó elvetélt tervezetét!)
Bevezették a kunyhóadót a mai Sierra Leone, Libéria, Dél-Afrika, Zimbabwe, Uganda, Zambia (stb.) területén is. A bevezetés időpontja a XIX. század utolsó éveire, illetve a XX. század első két évtizedére esett. A cél a brit államkassza pénzzel való megtöltése, illetve a gyarmati lakosság brit szokásrendre való szorítása volt, beleértve az adó fedezetének megtermelését is, amely ekkoriban már jórészt bérmunka volt. Ez utóbbi cél sajátosan érvényesült Dél-Afrikában, ahol a bennszülöttek lakta európai stílusú házakat mentesítették az adó alól, feltéve, hogy a házban lakó családfőnek csak egy felesége volt.
Adótárgy Sierra Leonében
Sierra Leona területén is bevezették a kunyhóadót. Az adó ellen 24 törzsfőnök aláírásával petíciót nyújtottak be a gyarmati vezetéshez, de azt elutasították. Ezt követően 1898-ban fellázadtak az adó ellen. A britek kegyetlenül felléptek a lázadókkal szemben, fegyveres erőkkel szedték be az adót, a nemfizetőket a”felperzselt föld” módszerével elűzték lakóhelyükről, sokan meghaltak a fegyveres atrocitásokban. A durva módszerek eredményesek voltak, a lázadók 1898. november 11-én letették a fegyvert, a vezetők megadták magukat. A legfőbb vezetőket a brit hatóságok száműzték, de kivégzésekre is sor került, 96 lázadót felakasztottak.
A kunyhóadó ellen kisebb lázongásokra a későbbiekben is sor került, illetve más gyarmati területeken is volt lázadás a kunyhóadó ellen, így Dél-Afrikában a zuluk fogtak fegyvert 1906-ban (bambata-felkelés) a fejadó bevezetése ellen, Libériában 1915-ben volt az ún. Guru lázadás. Végül a gyarmatbirodalom felbomlása miatt került a feledés homályába ez az igencsak ostoba adófajta.
Kunyhóadó beszedése a dél-afrikai Natal-ban, 1879-ben
Kúriaadó, luxusadó, nagy értékű ingatlanok adója
A világ több országában próbálkoztak a jelentős értékű épületek, kúriák adóztatásával. Ezek a kezdeményezések gyakran a tervezési időszakban elvetélnek (hiába, ezen épületek tulajdonosai képesek az érdekérvényesítésre, eredményesen tudják a média eszközeit is segítségül hívni).
Magyarországon az elmúlt jó tíz évben két ilyen adófajtát is bevezettek: a 2005. évi CXXI. törvény szólt a luxusadóról, majd ennek alkotmánybírósági megsemmisítését (2008) követően született meg a 2009. évi LXXVIII. törvény az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról. A lakóingatlanokra vonatkozó rész megsemmisítéséről itt is az Alkotmánybíróság gondoskodott (2010. január 28.), a nagy teljesítményű személygépkocsikra, vízi- és légi járművekre vonatkozó részének hatályon kívül helyezése már a kormányzatra maradt (2010. VIII.16.).
Sokkal inkább érthető az, hogy a világ sok országában a várak, kastélyok, templomok, egyéb műemléképületek tulajdonosai, kezelői adókedvezményben részesülnek, ha helyreállítási munkálatokat végeznek, esetleg „csak” gondoskodnak az épületek állagmegóvásáról.
Adózzanak az épület díszítései is
Nem adó, de az építőnek mégis plusz költséget jelent az a szabály, amelyet az Egyesült Államokban, Wisconsinban vezettek be. Előírták, hogy azok az épületek, amelyeknek építési költsége a 100 000 $-t túllépi, kötelesek az építési költség legalább 1 %-át az épületet díszítő művészeti tárgyakra költeni.
A kötelezettség nagyon is érthető – különösen a magyarországi panelrengetegeket szemlélve –, az egysíkú, unalmas városképet izgalmassá tehetik a festett falfelületek, az oromzati díszek, esetleg az épület homlokzatán elhelyezett egyéb díszítőelemek, de akár még a tetőfedő anyag jó megválasztása is. Ha megnézzük nagy építészeink XIX. század második felében, XX. század első felében tervezett épületeit, jól látható, hogy nagy műgonddal tervezték meg a külső látványelemeket is. És nem volt jelentősége annak, hogy az épület neogótikus, neoklasszicista, esetleg szecessziós vagy bauhaus stílusban épült!
Épületdíszek a NAV Kiemelt Adó- és Vámigazgatósága épületén (Budapest, Dob utca)
Ezzel az „adófajtával” csak egyet lehet érteni!
(A sorozat következő, befejező részében erre az adófajtára még visszatérünk, mivel van hazai aktualitása is.)
A cégtábla kihelyezése is adóköteles
„Divatos” adófajta, a közelmúltban sok szerbiai önkormányzatnál bevezetett cégtábla-adó (elnevezése szerint ez illeték, de közgazdasági tartalma szerint nagyon is adóról van szó; hasonló félrevezetéssel nálunk is találkozhatunk: a pénzügyi tranzakciós illetéket jogosan nevezzük a köznyelvben „sárgacsekk-adónak”).
A fennen hangoztatott vállalkozásbarát politikát kevéssé valósítja meg ez a fizetési kötelezettség, hiszen a kihelyezett cégtáblák számától, sőt nagyságától is függ a fizetendő összeg.
A „szép kilátás” adója
És most lássunk egy olyan adófajtát, amely – egyelőre – nem valósult meg.
Az Egyesült Államokbeli New Hampshire-ben született meg 2005-ben az a javaslat, amely szerint a szép kilátást vegyék figyelembe az ingatlan értéknövelő tényezőjeként, és így ez is legyen része az ingatlanok utáni adóalapnak.
Nem kétséges, hogy az ingatlan fekvése, az ingatlanról, az épület ablakaiból látható festői táj értéknövelő tényező. Ugyanakkor adószakember vagy ingatlanszakértő legyen a talpán, aki ennek értékét meg tudja becsülni. Nagyon is vitatható, hogy ki mit tart szép kilátásnak, és könnyen bekövetkezhetnek olyan események, amelyek az esztétikai élvezeteket megszüntetik (leég egy hegyoldal, gyárat telepítenek, földcsuszamlás stb.).
A szép kilátást is megadóztatták volna
Az értéknövelő tényezőről hosszas vita alakult ki, végül 2012-ben a jogalkotási bizottság elutasította a tervezetet.
Értéknövekedési adó
Az elmúlt időszakban több alkalommal felvetődött Magyarországon is az értéknövekedési adó bevezetésének ötlete. Nem ritkán felelős politikai vezetők tettek erre javaslatot.
Nem kétséges, hogy ha egy meghatározott területen például ingatlanfejlesztést valósítanak meg, metrót építenek, kulturális intézményt (például színház) hoznak létre, vagy egy egyetem létesül, ezek képesek felértékelni a már meglévő ingatlanokat, lakásokat is. Ez még akkor is megtörténhet, ha munkahelyeket létesítenek egy területen. Az értéknövekedés gyakran nagyságrendi, a beruházások megvalósulásával az ingatlanárak akár a többszörösükre is emelkednek.
A javaslatok készítői általában azt fogalmazzák meg, hogy ez az értéknövekedés független a tulajdonosok magatartásától, és társadalmilag is igazságosnak lehet tekinteni, hogy ezt a vagyongyarapodást „megcsapolja” az állam.
A jól hangzó érveléssel szemben sokkal több ellenérvet lehet hozni:
– az értéknövekedés nem eredményezi az adófedezet rendelkezésre állását;
– az egyszerűség, egyértelműség nem teljesül, az értéknövekedés mértékének megállapítása rendkívül szubjektív, egyáltalán nem biztos az, hogy piaci körülmények között az realizálható is lesz; bevezetése bírósági eljárások tömeges megjelenését eredményezheti;
– lakások esetén gyakran a tulajdonosok egyetlen, lakhatást szolgáló létesítményét terhelnék meg az adóval, ami akár szociális problémákat is felvethet, az pedig nem várható el a lakóktól, hogy a felértékelődött ingatlanjukból elköltözzenek;
– az értéknövekedéssel szemben értékcsökkenési kártérítésről is szót kellene ejteni, mivel egyes beruházások nem növelik, hanem csökkentik az ingatlanok értékét (jó példa erre a Cegléd déli részén létesített disznóhizlalda, amelynek „illatanyaga” a közelben lakók életét igencsak megkeseríti, sőt a kialakult helyzet és a hatóságok tehetetlensége már többször adott témát országos médiumoknak is);
– az értéknövekedés ma is adózhat (szja, társasági adó, illeték, áfa), ha az ingatlanok beszerzése a beruházás megkezdése előtt spekulációs célú volt, és a beruházás elkészülte után gyorsan értékesítik az ingatlant.
