Importvámok: Trumpot burkoltan fenyegeti az EU


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EU kész importvámokat kivetni bizonyos amerikai árukra, ha nem kap mentességet az új importvámok alól.


Donald Trump amerikai elnök rendeletére az Egyesült Államok az acélimportra 25, az alumíniuméra pedig 10 százalékos védővámot vetett ki, az elnök acélipari dolgozók karéjában írta alá csütörtökön az importvámokról szóló döntést.A vámtarifák 15 nap múlva lépnek életbe, Kanadára és Mexikóra nem vonatkoznak.

Trump hangsúlyozta, hogy kormánya kész a rugalmasságra és az együttműködésre más országokkal. Döntését az amerikai gazdaság érdekeivel és az amerikai nemzetbiztonság elsőbbségével indokolta. 

Hozzátette: Washington nyitott arra, hogy – Kanada és Mexikó mellett – egyes országoknak egyedi vámmentességet adjanak, de hozzátette, hogy azokról az országokról lehet szó, amelyek „korrektek” az Egyesült Államokkal kereskedelmi téren is. Kifejtette azt is, hogy a vámmentesség megadásánál Washington figyelembe veszi az adott országhoz fűződő katonai kapcsolatokat is.
    
Az elnök kitért Kínára is, és megjegyezte, hogy szerinte Kína egyetlen nap alatt annyi acélt állít elő, mint az Egyesült Államok egy évben. Közölte: Washington tárgyalásokat folytat Pekinggel. „Bár nem tudom, hogy egyáltalán kisül-e valami belőle” – tette hozzá.

[htmlbox art_tukor]

Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos pénteken reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok az Európai Uniót is kivonja az importált acélra és alumíniumra kivetett védővámok alól.

„Barátok, szövetségesek vagyunk, együtt dolgozunk, nem jelenthetünk semmifajta nemzetbiztonsági fenyegetést az Egyesült Államokra, ezért arra számítunk, hogy nem fog ránk vonatkozni az intézkedés” – mondta Malmström egy brüsszeli rendezvényen.

Hozzátette, nem volt teljesen világos Donald Trump amerikai elnök előző napi bejelentése, de szombaton Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselőt fogja fogadni, aki reményei szerint részletes tájékoztatást tud nyújtani.

„Reméljük, megkapjuk a megerősítést, hogy az EU-ra nem fognak vonatkozni a védővámok, és folytathatjuk a párbeszédet” – fogalmazott a svéd uniós biztos.

Kiemelte, hogy amennyiben ez nem történik meg, akkor a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fognak fordulni, és importvámokat vetnek ki bizonyos amerikai árukra, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Brüsszel „nem háborúra készül, a helyzet eszkalációja ugyanis senkinek nem áll érdekében”.
    
Később Jyrki Katainen munkahelyteremtésért felelős uniós biztos is megszólalt, és azt hangoztatta, hogy noha az EU továbbra is a tárgyalásokat preferálja, ezek kudarca esetén készek azonnali válaszintézkedéseket foganatosítani. Hozzátette, nyilvánvalóan nem az uniós cégek a tisztességtelen kereskedelem forrásai.

Továbbá rámutatott: az Európai Uniót egységes kereskedelmi blokként kell kezelni, semmi esetben nem fogadható el a tagországok felosztása különböző kategóriákra.

Az Európai Bizottság korábban összeállított egy listát, amelynek kiszivárgott változata alapján szükség esetén körülbelül 2,83 milliárd eurónyi amerikai termékre vetnének ki 25 százalékos importvámot.

Hivatalosan annyit közöltek, hogy ezen egyebek mellett a mogyoróvaj, az áfonya és a narancslé is szerepel. Sajtójelentések szerint azonban a listán megtalálhatók bizonyos mezőgazdasági termékek, számos vas- és acéláru, ruhák, ágyneműk, dohánytermékek, motorkerékpárok, jachtok, illetve a bourbon whiskey is.

Sokan aggasztónak és abszurdnak tartják, hogy Trump nemzetbiztonsági kockázatokkal indokolta a szóban forgó intézkedéseit. Szakértők szerint valójában erre azért volt szükség, mert ez egy jogi kiskaput nyit meg a WTO szabályrendszerében, amelynek alapján egyébként nem lehetne hasonló védővámokat bevezetni.

Az Európai Unió évente körülbelül 6 milliárd euró értékben exportál acélt és alumíniumot az Egyesült Államokba.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.